Szivvel és lélekkel...
Tudod Anya én más vagyok , mint az Áron.
Lassan ránk esteledik az idő is kezd hűvösre fordulni, a szavak helyére néma csend kerül. Ahogy lenyugszik a nap , úgy csitul el egy anyai szív fájdalma...végihordozza tekintetét övéin s hálatelt szívvel gondol arra, hogy megélheti a nehéz pillanatokat is, s erővel vértezi fel magát, hogy legyen ereje a holnapot köszönteni.
Ő tud menni és futni, én nemtudok ezért vagyok sokszor szomorú.
Nemtudtam abban a percben mit is tegyek, vagy mondjak , egyszerűen csak kipotyogtak a könnyeim, erre ő megfogta az arcom és azt mondta...
Anya ne sirj miattam kérlek, nem kell tudod én Zsóka vagyok!
Mai utam Eperjesre vezet egy olyan házaspárhoz, kiknek története talán hétköznapiként indult,
viszont útközben valami megváltozott.
Változtak ők, a körülményeik, a vágyaik, s változott körülöttük minden, melyet eddig stabilnak és biztosnak gondoltak.
Már semmi sem a régi, a változás szele borzongatta bőrüket, s a jól megszokott hétköznapok immáron más megvilágitásba kerültek!
Anita fehér porcelán csészét helyez elém, finoman ívelt aranyberakásos kis fogantyúját csodálom. Letisztult és kifinomult munka,gondos preciz kezek alkothatták...állapítom meg magamban.
A fekete éltető nedű éles kontrasztot alkot a fehér csészével, melyet úgy tartok kezemben, akár csak egy műalkotást.
Lassan kóstolgatom a forró feketét, mely felébreszti érzékeimet, és segit abban, hogy még inkább összpontositsam a figyelmemet és teljes valómmal befogadjam Anita gondolatait és érzéseit.
Kérdések sokasága kavarog bennem , s amig gondolataimat rendezem figyelmem egy pillantra elkalandozik, mint ahogy Anitáé is.
Látom ő már mesze jár, messze tőlem...messze Eperjestől és messze mindentől és mindenkitől!
Gondolatokat, képeket de legfőképpen érzéseket hiv elő melyekről úgy beszél, mintha tegnap történtek volna.
Ahogy hallgatom őt olyan érzésem támad, mintha egy nagyszerű filmet néznék ahol a történet szereplőit teljes valójukban láthatom és hallhatom.
Nem kérdezek. Hagyom, hogy Anita meséljen, néha behunyom a szemem, és magam előtt vizualizálom a történéseket, s hallgatom kedves hangját...
- Nehéz terhességem volt, háromszor voltam kórházban ugyanis magas vérnyomással küzködtem végig.
Gond volt a véralvadással is , igy a huszanhatodik héttől minden áldott nap injekciót kellett szúrnunk.
A sorsforditó decemberi nap is átlagosan indult. Elmentem orvoshoz kontrollra, bevásároltam majd haza érkeztem.
Haza érkezésem után rögtön lepihentem, ugyanis nem éreztem jól magam.
Délután fél négykor elfolyt a magzat vizem, meg sem fordult a fejemben, hogy bármi baj lehet.
Úgy indultam el itthonról, hogy már csak pár nap és jövünk haza a gyerekekkel, csak a kórházban tudatosult bennem, hogy Úr Isten, de hiszen én még csak a harminceggyedik hétben vagyok...még nem szülhetek, nincs itt az idő!
Átszállitottak Újvárba az orvosom javaslatára, úgy látta jónak, ha a gyermekeink ott jönnek világra, hiszen ott a legbiztonságosabb mindannyiunk számára.
Felkészitettek a császármetszésre, kezem lábam remegett amikor a műtő asztalra feküdtem, senki semit nem mondott.
Minden olyan gyorsan történt , pontosan emlékszem 20 óra 30 perckor pillantottam utoljára az óra mutatóira.
Utána már csak arra emlékszem, hogy keltegettek és próbáltak életet lehelni belém , hirtelen nagyon sok ember lett körülöttem , nem kaptam levegőt aggódó tekintetek meredtek rám, és,, futkostak,, körülöttem.
Minden sötétségbe borult, már csak a hangjukat hallottam, ahogyan fülsüketitően a nevemet kiabálták...
Nem értettem mit akarnak tőlem, idegen karok ragadtak meg és nem voltam ura a testemnek, de még az érzéseim felett sem tudtam uralkodni.
Amikor végre kinyitottam a szemeimet, egy aggódó, kedves arcú nővérke kereste a tekintetemet, hogy megtudakolja milyen is jelenlegi állapotom.
Kivizsgálások hada várt rám, többek között CT.-t is készitettek, ugyanis tüdő embólia gyanúm volt, ekkor értettem meg, hogy mekkora bajban voltam...
A gyermekeimről semmit nemtudtam, igy minden erőmmel azon voltam , hogy mihamarabb szót váltsak egy orvossal, aki tájékoztat engem a gyermekeimet illetően.
Erre is sor került, és boldog voltam amikor megnyugtatott a szolgálatos orvos, hogy a gyerekek rendben vannak.
Áron a kisfiam 1400 grammal ás 38 centivel, mig Zsóka 1700 grammal és 40 centivel érkezet erre a világra.
Áron születése után Surfanctan.-t kapott, ami azért volt szükséges ugyanis jóval idő előtt érkeztek, tehát nélkülözhetetlen volt számára egy kis rásegités, amit köznyelven tüdő érlelőként is emlegetnek!
Zsóka tüdeje rendben volt, nem szorult légzés támogatásra, megnyugtattak, hogy vele minden a legnagyobb rendben van!
Délután bejöhetett végre hozzánk a férjem, aki először a gyermekeinknél járt, fotókat készitett, hogy megmutassa őket nekem.
Megrémültem amikor láttam Áron orrában az oxigén csövecskét, viszont a férjem hamar megnyugtatott, hogy a légzés támogatás miatt van erre szükség. Nem telt el pár nap és valóban kivették a kisfiam orrából a csövesckét, mivel már képes volt az önálló légzésre.
- Képzeld...
Fordul felém Anita, és én figyelmesen hallgatom őt.... nem szeretném félbeszakitani!
A kis súlyukon kivül minden a legnagyobb rendben volt.
Szombaton vissza kerültem az újszülött részlegre, és végre átmehettem a koraszülött osztályra, hogy lássam az én szeretett gyermekeimet...
Először Zsókához engedtek be, persze betartva a higiéniai előirásokat,alapos kézmosás és a fertőtlenités után engedtek csak az inkubátorhoz.
Egyszerűen leirhatatlanul gyönyörű és egyben törékeny volt, csodáltam Őt majd a doktornőhöz fordultam aki ismételten megnyugtatott, hogy minden rendben a kislányommal.
Egyelőre bár még nincs széklete, de aggodalomra semmi ok, amint megkapja az anyatejemet, ez változni fog nála, tehát beindul az emésztése.
Átmentem a kisfiamhoz Áronhoz is, szintén a kötelező kézmosás majd fertőtlenités,s amint a csodálatos kisfiam inkubátorjához értem , jött egy Nővér aki közölte, hogy Áron belei és emésztése nem megfelelően működik.
Kilátásba helyezték, ha a helyzet nem változik egy-két napon belül, kénytelenek lesznek Áront megműteni, hogy elháritsák a veszélyt, mely az életére veszélyt jelenthet!
Nagyon megijedtem, szinte rettegtem!
- Amióta csak ismerlek Titeket a Nővéreden keresztül, tudom mindíg gyermekre vágytatok...
- Igen, ezt nagyon jól tudod, néz rám jelentőségteljesen Anita, s közben egy tálca apró süteményt tol elém,s hűsítő mentás koktéllal kínál, amiért én nagyon hálás vagyok.
Mozdulataiban látom az eltelt évek nehézségeit, a leggyötrőbb napok kínját, a legédesebb pillanatok egyvelegèt. Nyugalmat és békét áraszt minden porcikája, s ha hallani lehetne lelke dallamát, ti is hallanátok azt az édes és semmihez em fogható szívhez hatoló muzsikát, melyet az imént hallottam...
Hirtelen szerepet váltunk, s mélyen a szemembe nézve kérdi... amíg hátradől a fonott székében ahol egyenes derékkal ül, s tartásáról a büszkeség és edzettség árulkodik...
- Arra vagy kíváncsi, hogy én mint Édesanya hogy élem meg, hogy míg az egyik gyermekem egészséges, a másik pedig sérült a mozgásában?
- Igen , nagyon érdekel...
- Ezt nemlehet csak úgy feldolgozni, abban a pillanatban, hogy világra hoztam őket, nőből átlényegültem aggódó Édesanyává.
Tudom, hogy amíg utolsót nem dobban a szívem, addig minden percben aggódni fogok értük, s a testemen kívül örökké hordozni fogom őket...
-Érted ugye?
Válasz helyett egy kurta bólintással jelzem, hogy igen megértem a szavai mögött megbúvó érzéseket...
Szemeim megtelnek könnyekkel, s ezt látva Anita zsebkendőt nyom jobb kezembe, ami után hálásan nyúlok.
Szörnyű érzés látni a két gyermek közötti különbséget. Áron úgy fejlődött,mint a kortársai, mozgásfejlődése normálisan zajlott, ami neki természetes volt, azért Zsóka keményen kín keservesen megharcolt...egy megfordulásról beszélek,vagy épp arról, hogy megtartsa a kis fejét.
Ő ezért harcolt és harcol, s mindenért harcolnia kell...
Mindíg rá fog szorulni valaki segítségére, Zsóka nem tud járni, az izmai merevek, rengeteg tornára és fejlesztésre hordtuk őt, többek között Győrbe is, hogy a mozgás kordinációja jobb legyen, s az izom feszültsége olyannyira enyhüljön, hogy a mindennapi mozdulatokat ne élje meg kínként.
Pozsonyba is hordtuk műtétekre, s összesen hat alkalommal műtötték a szemeit. Egy ekkora gyermeket felkészíteni sem lehet igazán a rá váró nehézségekre,hiszen Te mind szülő sem érted tulajdonkèppen mi zajlik körülötted....
Mintha valaki felültetett volna egy szélsebesen forgó körhintára, amiből egyszerűen képtelenség kiszállni...
- Kérlek meséld el nekem melyek Zsóka főbb betegségei,s mire tanított benneteket az elmúlt 8 év?
- Gyermekbénulása van, annak is a szpasztikus kvadruparézis formája, továbbá cisztikus periventriculárus leucomalácia...
( Cpvl) a koraszülés egyik rettegett szövődméye, ami agyi mebetegedéshez vezet a gyermekeknél...
Lényegében az agy fehér állománya elhalt, s az orvos úgy fogalmazta meg, hogy olyan ,,lyukacsos az agya, mint az ementáli sajt,,
Mind a négy végtagja feszes , a kis és nagy motorika is sérült, s egyelőre a járásra is képtelen.
- Hogy mire tanított az elmúlt nyolc év?
- Megtanított hálával gondolni a tegnapra,a megélt percekre, reménnyel várni a holnapot a napfelkeltét, az előttünk álló küzdelmet.
Megtanulod, hogy a szenvedés és az öröm a mi esetünkben kéz a kézben járnak, hogy a fájdalomtól üvöltő gyereked látványát úgy viseld,hogy ő semmit ne lásson abból ahogy Te szétesel apró darabokra, s megtanulsz mosolyogni akkor is, amikor belülről szinte ,,meghalsz,,...
Megtanulsz minden áldott nap felkelni, újra járni, menetelni vele együtt a célért, örülni az apró mozdulatoknak, ami másnak természetes, de Neki egy diadal.
Olyan ez mintha napi szinten másznád az Everestet, s mikor csak egy kicsit is fejjebb jutsz, az mérföldkőnek számít...
S tudod már nem a tökéletességre törekszel,hanem arra, hogy minden nehézségben meglásd a benne rejlő nehézséget...
- Nehéz megszólalnom, s most úgy érzem talán nem is kell, így csendben figyelem ahogy Anita végihorozza szelíd tekintetét a zöldellő pázsiton, s szeretet teli pilltást küld Zsóka felé aki büszkén feszít rózsaszínre festett és felújított tolószékében és kutyusával játszadozik éppen...
Lassan szedelőzködünk s Anitáék háza oltalmában folytatjuk a beszélgetésünket, s keresem a választ arra,hogy mennyire szakad meg egy anyai szív amikor szembesül azzal, hogy a gyermeke egyelőre nem fog lábra állni....
Tartsatok velünk s betekintést nyerhettek még Anita érzéseibe és Zsóka életébe....
Folyt. köv
M&M
Megjegyzések
Megjegyzés küldése