Váratlan utazás...

Valószínűnek tartom, hogy aki az általam választott címre tekint, elsősorban a Váratlan utazás sorozatra gondol, melyben Sarah Stanley  Avonlea.-ban való érkezésével fenekestül felforgatja a kis város népének életét.

A hasonlóság csupán annyi, hogy Sarah Stanley és Hetty King is számtalan nehézségen és megpróbáltatáson megy keresztül, míg érzelmileg  közel kerülnek és eljutnak egymáshoz!

Így van ez cikkem főhőseinél is, akik egy váratlan utazás részesei, melynek végét sokáig nem látták...

Barbara kérlek mesélj magadról, tervező típusnak tartod magad?

Mindenképpen, tipikus tervező vagyok,olyan

aki mindent megtervez, biztos ismeritek a fajtámat, nem egy egyszerű típus a miénk. 

Megtervezem a napomat, a hetemet,az életemet és néha a páromét is. Ezzel  nem is lenne akkora baj, de ha valami nem úgy sikerül,akkor nagyon összezavarodom ,képes vagyok akár összeomlani is.

Pontosan öt éve ismerkedtem meg a párommal s azonnal éreztem, hogy ez lesz az a bizonyos ,,peacelove ,, kapcsolat.

Három hónap elteltével nem álltunk útjában annak, hogy gyermekünk szülessen.

Úgy éreztük, hogy tökéletes az időzítés, én kint dolgoztam Ausztriában és neki is felfelé ívelt a karrierje.

Vártuk gyermekünk megfoganását, viszont minden hónap reménytelenül zárult, tehát

,,baba sehol,,

 Hazajöttem Magyarországra dolgozni mégpedig három műszakban, egy gyárban helyezkedtem el, ahol aránylag magas volt a bérezés, mely fontos a Csed ( csecsemő gondozási díj) szempontjából,

viszont a gyermek csak nem fogant meg.

Sokat mesélhetnék az elengedésről is, de ebben most nem mennék bele...

Mi volt a tervetek a jövőre nézve, hogyan tovább?

Megbeszéltük a párommal, hogy akkor én"karriert" csinálok. 

Dolgoztam, minden nap reggel nyolctól délután négyig.

Egyszer csak jött a nagy meglepetés...

Két és fél év után állapotos lettem. 

Kiegyensúlyozott boldog és mosolygós várandósságom volt , szinte ragyogtam és imádtam minden percét. 

Amikor kb. a nap minden percében eufóriában úszol, és persze terveztem.

Terveztem egy szekrényt a baba ruháknak, és elterveztem,hogy pontosan mi hol legyen, s mit hogyan fogunk csinálni.

Hogyan fogjuk őt nevelni ketten egy csapatként.

Nekem minden ott volt a fejemben...

,,Elterveztem a  gyönyörű aranyórás szülést, kéz a kézben Apával együtt...,,

 Ezután jött  csak a hidegzuhany, az orvosom közölte, hogy a baba farfekvésű, tehát szoktassam magam a császármetszés gondolatához!  Senkinek nem kívánom azt az éjjelt, melyet a szó szoros értelmében végig bőgtem. 

Senki nem értette és nem érezte át a helyzetemet, hogy én  természetes úton szeretnék szülni, s utána pedig azonnal szoptatni szeretném az újszülött gyermekemet! Tökéletes születés élményt terveztem magamnak és a gyermekemnek. Ennek fényében ez lehetetlennek tűnt.

Ez idő tájt még dolgoztál?

Igen, sőt jelezte felém az orvosom, hogy lehetőleg már ne dolgozzak, tehát maradjak otthon, így a kérésének eleget tettem. Beadtam hát minden dokumentumot mely szükséges volt a várható novemberi szüléshez...

Tehát a papírok rendben voltak, hamarosan a szoba is készen állt, a ruhák a helyükön kimosva. Úgy gondoltam mostmár szótfogadok , felrakom a lábam és pihenek.

Tíz napig voltam otthon...

Egyszer csak a harminc ötödik héten, tehát öt héttel hamarabb beindult a szülés. 

Azt sem tudtam mi zajlik körülöttem , az orvosom megtett értünk mindent, ami csak emberileg lehetséges, s a lehető legjobbat hozta ki ebből a váratlan helyzetből. 

Még így is csodálatos volt a császármetszés, s utólag is hálás vagyok érte. Odahozták hozzám a "picit" aki  2920g és 47cm.-el született, a fejemhez tartották,  s ő elfordította a fejét majd békésen aludt tovább. 

Műtét után felállítottak és szóltak, hogy mehetek a koraszülött osztályra látogatni Őt. Amint tudtam járni, azonnal le is mentem hozzá. Messziről megmutatták hol találom a kislányomat. Sokan voltunk sajnos az osztályon... 

,,Ott álltam a melegítő inkubátor felett és HARAGUDTAM A BABÁMRA,,

Egyszerűen álltam és néztem... s nem tudtam mit kezdeni az iránta érzett érzéseimmel. ,,Haragudtam,, rá mert, nem fordult be, s haragudtam azért is mert  nem a tervek szerint novemberben született meg, ahogy vártam! 

Igen haragudtam amiatt is, hogy amikor megszületett elfordult tőlem, és csalódott voltam amiért  nem tudtam szoptatni őt, s végül dühös voltam a tehetelenség miatt, hogy nemtudtam mit ,,kezdjek vele,,...

A haragon túl, mi játszódott még le benned?

Ott álltam mellette s csak néztem a babámat és  bizony dühös voltam. Hihetetlenül dühös! Azután meg mardosott a lelkiismeret, hogy itt a várva várt újszülött gyermekem és  én mégis ,,csalódott,, vagyok ahelyett, hogy szeretném őt ,pedig erre készültem, amióta csak az eszemet tudom.... 

Csak tűnődve  álltam és néztem őt a koraszülött osztályon, ezt a kis lényt,aki csak feküdt és semmit nem csinált.

Nem is tudott,  hiszen számomra pici volt és esetlen s lehetőséget sem kapott arra, hogy bebizonyítsa, valamiben ő is jó...

Később visszamentem a szobámba, készülődtem, hiszen jött a családom, látogatni bennünket. Aznap volt a nővérem születésnapja  a tortát még  a szülőszobára menet mondtam le,mert én születésnapi bulit terveztem.

Persze ez sem jött össze...gondoltam magamban, azért ha már meg volt beszélve a találkozó eljöhetnek hozzánk látogatni. 

Jött a következő látogatási idő és akkor mindenkinek büszkén megmutattam, hogy ő az én kislányom. 

,,Mindenki mosolygott és könnyezett meghatódva nézték, de én nem... ,,

Èn ugyanolyan közönnyel tekintettem rá, mint eddig s ez számomra borzalmas érzés volt. Szerencsére sokan voltunk hamar eltelt az újabb óra, menni kellett. Délután megint csak nézegettem, elméláztam, amikoris bejött egy nővérke s azt kérdezte, hogy nem veszem-e ki a kislányomat?

-Meglepődve kérdeztem...miért lehet? 

Persze-persze, hát hogyne, nézett rám. -Önnek ezt nem mondták? 

Nekem nem mondott senki semmit én meg csak úgy  kérdezés nélkül nem nyúlok az inkubátorhoz. 

Megmutatott mindent és végre kezembe vehettem a kislányom. Nekem ez nagyon furcsa érzés volt, azt sem tudtam, hogyan tartsam  őt pedig ,,ezer,, pici babát fogtam már, de mégsem az enyémet s mégsem egy koraszülött babát.

Olyan kis esetlen volt, a ruhák is kuszán lógtak csak rajta, a gyerek olyan kis pálcika volt, hogy elveszett a kezemben.

Ő azonnal hozzám simult és szinte bújt,  megnyugodott és semmi másra nem vágyott csak arra hogy vele legyek és öleljem! 

Hamar elment az egy óra mit vele tölthettem, így ismerkedtünk egymással. Később Apával látogattunk meg, és így telt el az első nap, majd a második is. 

Szegénykém nem tudott semmit  sem ,,bizonyítani,,nekem pedig nagyon ügyes volt, csak ölelgettük egymást.

A szoptatással kapcsolatos remények tehát szertefoszlottak?

Az ápoló személyzet egyfajta ,,nyomást,, gyakoroltak rám, hiszen folyamatosan kérdezték, hogy beindult-e a tejtermelés nálam?!

Elszomorított, hogy minden kérdezés alkalmával nemmel kellett felelnem!

Eleinte még higgadtan és  viszonylag nyugodtan kezeltem a dolgot, hiszen azt tanácsolták, hogy  adjak időt magamnak, ezt mondta mindenki és ezt súgták az érzéseim is. 

A harmadik napon már nyomasztott, hogy a szobatársaim már folyamatosan fejtek...(persze én is folyamatosan próbálkoztam manuálisan)!

Szinte mindig az volt a téma  a többi Anyatárs között, hogy ki menyit tudott szoptatni... jaj de ügyesen eszik, vagy épp jaj nem megy neki...

Én pedig ott voltam egy koraszülött babával akit még szoptatni sem tudtam pedig arra lett volna a legnagyobb szüksége. Aztán már kezdett kínossá válni, hogy az anyósom, a szomszédom, az ápolók, a dokik mindenki csak kérdezte, hogy van e már végre tejem? Érez valami változást a mellében? 

Én pedig továbbra is csak nemmel tudtam válaszolni, így hát dühöngtem, fortyogtam és sírtam magamban legbelül!

Már nem a babámra haragudtam, ez a harag mostmár önmagam ellen irányult, melyet úgy éreztem a ,,tehetetlenségem szült,,

Itt vagyok én aki  bár elméletben ,,mindent,, tud, aki  ténylegesen felkészült mindent elolvasott, aki  három éve tudatosan készül az anyaságra és mégsem tudom testemből táplálni a gyermekem!

,,Milyen Anya az ilyen, aki erre sem képes? Ostoroztam magam...,,

Hiszen a könyvek megírták, hogy az anyák több mint  90%a  képes anyatejjel táplálni a gyermekét!

Nekem még ez sem sikerül... 

Közben a látogatások alatt már kezdtük kicsit összeszokni az én kisbabámmal.

Már éreztem, hogy részemről az anyai ölelés nem csak egy üres kényszeres cselekedet volt, hanem szívből jövő!

Megszerettem a baba illatát,mindent ami hozzá tartozik. A negyedik napon  aztán közölték, hogy nincs tovább az anyatej hiányában  tápszert kell adni a babámnak. Megvártak vele a nővérkék, hogy én adjam neki, ha szeretném. Ott még tartottam magam érzelmileg, de amint a szobámba értem, úgy éreztem megszakad a szívem, és csendben magamban zokogtam, potyogtak a könnyeim és persze ,,vadul idegből ,, fejni kezdtem. Én már a négy nap alatt, megittam vagy  nyolc liter szoptatós teát  meg mindent amit csak lehetett a cél érdekében. 

Óriási érzelmi sokk volt, hogy tápszert kellett adnom a gyermekemnek, az érzelmeim kicsúcsosodása pedig az volt, hogy megérkezettaz első csepp tejecském. Örömmel rohantam a koraosztályra és végre én is Anyának éreztem magam, hogy mellre tehettem a picit, akiről  ráadásul kiderült, hogy vérprofi. Úgy tűnt csak erre vágyott, hogy bizonyíthasson nekem milyen ügyesen tud táplálkozni belőlem,  s milyen idilli lehet ez nekünk. 

Jól érzem, hogy itt alakultál át nőből Anyává?

Kezdett végre jól alakulni a dolog, kezdett végre elindulni az érzelmi vonal is közöttünk. Ekkor közölték, hogy a kislányom még sárga, tehát nem mehetünk haza, mert annyira rosszak az értékei. 

Felmerült bennem,kinek a hibája ez?

Miért nem tudott ürülni?

A nincsből nem tud dolgozni a szervezet...igen megint ott voltam én a ,,rossz,,anya a sárga gyerekével. 

Apa pedig otthon szabin....mi meg a kórházban...

Apának már nem volt szabadsága sem,mi pedig még mindig a korházban rostokoltunk.

A munkahelyéről rohangált be hozzánk, s mindent bebiztosított, másik szoptatós tea, mert az biztosan jobban beválik majd, másik  márkás mellszívó, mert attól több lesz a tej...és ehhez hasonlók! Borzasztó volt közölni a családdal, hogy ma sem mehetünk haza. 

Pontosan 10 nap telt el, s ezen a reggelen  csipogott a telefonom...

Naptárbejegyzés: 1. NST. vicces... oda már nem jutottunk el, s ez a tizedik  nap volt az amikor hazaengedtek minket végre és jöhetett értünk apa. 

Én már szoptattam, hiszen abban már profik voltunk, méregettem jegyzeteltem, számolgattam. Apa meg csak áhítattal gyönyörködött és ő is azt érezte azt amit én. Úgy nézett a lányára mint egy földöntúli csodára én pedig  irigykedtem, hiszen úgy bánt a kislányunkkal ,mint egy hímestojással én meg szégyelltem magam. Apa boldog volt, hogy foghatta, pelenkázhatta, minden téren

leste a kívánságunkat.

Mesélj kérlek a napi rutin és a családdá válás folyamatáról?

 Jött az éjjel,s a gyerek sehogy nem aludt, sehogy nem jó neki. Természetesen itt is apa jött rá a megoldásra, hogy szegény gyerek ott volt a melegítő inkubátorban tíz teljes napig 37fokban, persze hogy fázott a huszonnégy fokos lakásban.

Végül olyan hajnali két óra körül volt az a momentum, hogy fogtam a kis takarómat és odavackoltam a kicsi melletti kanapéra és összebújtam vele.

,,Számomra ez volt egy forduló pont, ahol Anya és gyermek született...,,

Miattam érezte magát jobban, velem nyugodott meg és tudott végül  békésen aludni. Végre valamit jól csináltam, amikor anyai ösztöneimre hallgattam, hiszen neki az én melegségemre, szeretetemre és illatomra volt szüksége.

Megtanított tehát szeretni, anyává válni s általa váltunk boldog családdá!

Idővel szépen lassan felfedte nekünk minden báját, nekem ajándékozta az első mosolyát. Könnybe lábadt szemmel néztem  elégedett kis arcát, amikor bealudt az anyamellen és finom tejszagot árasztott.

Értelmet nyert az élet általa, vele teljesedett ki minden,mostmár biztosan tudom,  hogy ,,az a kissé esetlen koraszülött lény,, már az első pillanatban mindent tudott,hiszen számára csakis egy valami  volt a fontos...mégpedig az Édesanyja, tehát én.

Feltétel nélkül azonnal szeretett engem és akkor, ott az első közös esténken végre én is elengedtem mindent magam körül és CSAK ANYA voltam.

Az az anya akire a kislányomnak szüksége volt, és  aki  mindennél jobban szerette. 

Sok-sok meghitt összebújás, szoptatás, szeretet  és alázat hozta meg azt az érzést melyet az első perctől vártam, hogy végre jó Èdesanyja legyek ennek a csodának,akit percről percre jobban szeretek!

Drága kislányom!

Cikket írta: M&M

Dudás Nagyová Monika