Dorka...
Dorottyával egy csodálatos kastély parkjában találkozom... Én érek először megbeszélt találkozónk helyszínére. Állok a míves fekete kovácsoltvaskapu előtt, szemem tágra nyitom az ámulattól és várom a bebocsájtásomat. A gondnok lassú léptekkel közeledik felèm, komor arcán semmilyen érzelmet nem vèlek felfedezni... Lépteit lelassítva, tökéletesre suvickolt fekete bőrcipőit bámulom, amikor hangosan megköszörüli torkát és határozottan a nevemem szólít... - Üdvözlöm...kerüljön beljebb. - Szinte ijedten kapom el tekintetem a cipőiről melyek csillognak- villognak, s persze tökéletesen illeszkednek az egyenruhájához, melynek minden részlete aprólékosan kidolgozott, és tekintélyt parancsoló. - A találkozóm tíz perc múlva esedékes. - Szó nélkül és hangtalanul tárja ki a monumentális vaskapu eggyik szárnyát, így nyerve bebocsátást ebbe a lenyűgöző világba, ahol megszűnik az idő. Rezzenéstelen arcára tekintve, érzem ahogy kipirul orcám és a szívem is hevesebben ver. - Köszönöm... - suttogom halkan...