Dorka...
Én érek először megbeszélt találkozónk helyszínére.
Állok a míves fekete kovácsoltvaskapu előtt, szemem tágra nyitom az ámulattól és várom a bebocsájtásomat.
A gondnok lassú léptekkel közeledik felèm, komor arcán semmilyen érzelmet nem vèlek felfedezni...
Lépteit lelassítva, tökéletesre suvickolt fekete bőrcipőit bámulom, amikor hangosan megköszörüli torkát és határozottan a nevemem szólít...
- Üdvözlöm...kerüljön beljebb. -
Szinte ijedten kapom el tekintetem a cipőiről melyek csillognak- villognak, s persze tökéletesen illeszkednek az egyenruhájához, melynek minden részlete aprólékosan kidolgozott, és tekintélyt parancsoló.
- A találkozóm tíz perc múlva esedékes. -
Szó nélkül és hangtalanul tárja ki a monumentális vaskapu eggyik szárnyát, így nyerve bebocsátást ebbe a lenyűgöző világba, ahol megszűnik az idő.
Rezzenéstelen arcára tekintve, érzem ahogy kipirul orcám és a szívem is hevesebben ver.
- Köszönöm... - suttogom halkan!
Kimérten felém biccent, tekintetét rám emeli majd egyik karját feljebb emelve...beljebb tessékel határozottan.
- Kérem itt várjon, a hölgy nemsokára érkezik! -
Mire szóra nyitnám ajkamat, már csak a távolodó alakját szemlélhetem, ahogy peckesen és egyenes testtartással ,, angolosan távozik,, a fő épület felé!
- Bámulatos...
Szinte megbabonázva tekintek körbe, szemeim nemtudják egyszerre befogadni a pazar látványt és világot amibe most belecseppentem.
Leakasztom vállamról az újonnan vásárolt krokodilbőrből kèszült ridikülemet, s míg a telefonomat próbálom kihalászni persze sikertelenül, addig èrzem, hogy egy éles kő nyomja a talpamat, amitől szabadulnék.
- Okè...megvan, mormolom magamnak.
Egy gyors pillantás a kijelzőre, konstatálom, hogy percek múlva találkozunk, s fél lábra ereszkedve a kavics is kikerül a cipőmből.
Nem mozdulok, csak tágra nyílt tekintettel igyekszem befogadni a körülöttem levő fákat, bokrokat melyek tökéletes formákra vannak nyírva- nyesve.
Számomra ez már művészet , s látom sőt tudom, hogy gondos kezek közül kerülhetnek ki eme remekművek.
A hófehér apró kavicsok melyek lábaim alatt zsizsegnek, ha megmozdulok, szinte beterítik az egész parkot ameddig csak a szem ellát.
Ahogy távolabbra nézek a vakító fehérséget, zöld ágyások törik meg, melyek pompásabbnál pompásabb színes virágokkal vannak beültetve.
- Lenyűgöző...állapítom meg hangosan. -
Már mozdulnék a virágágyások irányába, hogy közelebbről megcsodálhassam őket, amikor a főépületből hangtalanul távozó gondnok, előttem halad el megfontolt mégis határozott léptekkel a kapu irányában.
- Megérkezett - órámra vetek egy gyors pillantást.
- Pontosan érkezett!
Az óriási kapu megint hangtalanul nyílik, a gondnok keze újra a magasba lendül és Dorottya is bebocsátást nyer ebbe a lenyűgöző világba.
- Köszönöm... - mondja határozottan.
Látom az ő arcán is az átszellemültséget, mely felthetőleg az én arcomon is pontosan ugyanígy tükröződött tíz perccel ezelőtt, amikoris beléptem ebbe a csodálatos szentélybe...
Dorottya határozott nagy léptekkel közelít felém.
Lábait elegáns fekete magassarkúba bújtatta, hosszú combjait fekete bőrnadrág fedi ahol itt-ott megcsillan a napfény, felsőtestére pedig egy laza mégis csinos fekete finom anyagú blúzt húzott, mely sejteti némileg dekoltázsa felső részét, hófehér bőrét...mely eggyezik majdnem a betolakodó kavicsok színével, melyek előszeretettel ,, másznak ,, az ember cipőibe ...
Tekintetem végül finom vonalú arcán majd a kékeszöld szempáron állapodik meg, amely szintén kiváncsian vizsgál engem.
Szépnek látom Dotottyát, aki jól láthatóan ès tökéletesen bánik adottságaival, nagy mandula alakú szemeit egy alig látható fekete vonallal hangsúlyozza, szempillái pedig végtelen hosszúságúnak tűnnek, ahogy lesüti szemét...
Széles mosollyal üdvözöl, kezét felém nyújtja, szorításából érzem, hogy rendkívül erős személlyel állok szemben.
-Szervusz ...örülök, hogy végre sikerült találkoznunk- viszonzom mosolyát.
Amíg egymást méregetjük, s túl esünk a ,, kötelező,, bemutatkozási rituálén, addig kastély gondnoka egyenes háttal tőlünk tisztes tàvolságban áll és szemlélődik.
Úgy tesz mintha ott sem lenne igazából olyan szinten marad észrevétlen hogy fel sem tűnik a jelenléte. Egy idő után mégis meg köszörüli torkát és figyelmet követel.
Kérem...
-Fáradjanak beljebb - szólít minket határozottan!
Engedelmesen és csendben követjük őt,
úgy tűnik a gondolatainkban olvas megszaporázza lépteit mintha csak arra koncentrálna hogy minket a megfelelő helyre eljuthasson és ezzel letudva feladatát távozhasson.
Csendben követjük a gondnokot, aki kulcs csomót halász elő belső zsebéből, egy mozdulattal a zárba illeszti azokat , majd a súlyos tölgyfából készült ajtó egyik szárnyát kitárva arcán széles mosollyal beljebb invitál bennünket...
Hölgyeim...fáradjanak be kérem, helyezzék magukat kényelembe...
Látja arcomon a meglepetés erejét s kihasználva a pillanat erejét viszonzom széles mosolyát.
Dorottyára pillantok aki szájtátva csodálja az elé terülő látványt.
-Ez egyszerűen mennyei...suttogja halkan.
- Valóban az ...csatlakozom az iménti megállapításához.
Igyekszem elmémmel és szememmel befogadni ezt a gyönyörűséget minden részletével együtt.
Lassan araszolunk bejjebb, tekintetünket körbe hordozzuk a viktoriánus jegyeket képviselő nappaliban.
-Kérlek szólíts Dorkának...
- Rendben-
Fényképezőgép állványom összeszerelésével bíbelődöm éppen, amikor hangtalanul belibben a gondnok, bal kezében egy jókora ezüst tálcával, melyen fehér porcelán készlet díszeleg némi ínycsiklandozó teasütemény társaságában.
Néma csendben és szinte megbabonázva figyeljük, ahogy gondnokunk figyelmesen kitölti a forró és gőzölgő feketét csészéinkbe, elénk helyezi azokat, majd újabb mosollyal tüntet ki bennünket arra buzdítva hogy ne szégyenlősködjünk, fogyasszunk csak bátran.
Szívesen teszünk eleget kérésének, kényelmesen elhelyezkedünk a barokk stílusú fotelokban, melyek művészien kidolgozott fa markolattal rendelkeznek.
Utoljára körbetekintek, a kamera állványon igazítok még, és meglepődve konstatálom, hogy az izgalomtól kiszáradt a torkom.
Csészémért nyúlok , és ahogy belekortyolok a mennyei feketébe érzem , hogy újra magamra találok...
Dorka hosszú lábait keresztbe teszi, elmajszol egy sütit , és figyelmesen néz rám elbűvölő szemeivel.
Mesélj kérlek magadról, legfőképpen az érzéseidről kérlek!
Szóval megkértél arra, hogy meséljek az interszexuális mivoltomról, s az ezekhez kapcsolódó érzéseimről.
Hmmm... tudod akik olvasták a blogomat, ahol az Interszex érzéseimről írok, nekik talán kitűnik a lényeg és sok mindent érthetnek belőlem...
Nyilván ez most szóban más, hiszen olyan gondolatok is megfogalmazódhatnak, melyek írásban nem...
Most olyan mintha szemben ülnék a pszichológussal... - mosolyog Dorka.
Amikor közölték velem, hogy interszex vagyok, tehát az XY kromószómák tényét, szàmomra olyan volt, mint egy atom robbanás vagy egy atom villanás, egyszerűen fel sem fogtam amit közöltek.
Teljesen megsemmisültem valójában, és igazából több hónapnak kellett eltelnie míg a tudatomig eljutott, hogy ez vagyok én születésétől fogva és ez a valóság.
Ez a felismerés számomra borzasztó volt,hogy én XY kromószómákkal születtem és heréim vannak!
Csészémet szinte hangtalanul helyezem vissza a szintén a hófehér kis tányérkára, melynek szélét letisztult aranyberakással díszítették.
Kissé előredőlök, s elmélyedek a kékeszöld szemek tengerében, ezzel is időt nyerve, hogy rendezzem a gondolataimat.
Dorka mielőtt tovább mennénk, kérlek meséld el tulajdonképpen mit jelent maga a fogalom, hogy Interszex ?
Az interszexuális vagy interszex emberek olyan biológiai nemi jellegzetességekkel rendelkeznek, amelyek nem sorolhatóak be kizárólagosan tipikus női vagy férfi katerógiába, vagy mindkettőnek megfelelnek...
A genetikai vizsgálatok során kiderült, hogy XY kromoszómákkal születtem.
Én nő vagyok, mindig is az voltam.
- Xy próbáltam ki mondani a két hangot, de nem bírtam ...
-XY... hogyan is lehetnének ilyen kromoszómáim amikor női testem van?
-XY. Ez egy rossz tréfa !
A bolondját járatják velem.
-XY hinni akartam, hogy ez nem a valóság csak is egy látomás egyike gyermeteg képzelgéseimnek ,de nem ment egyértelműen dokumentálták az összes orvosi leleten... tehát XY!
- Elnézem Dorka kecses alakját, szinte vonz a tekintete, a személyisége s egy újabb kérdés fogalmazódik meg bennem...
Dorka tökéletesen ráérez a bennem zajló érzésekre, gondolatokra, s arra bíztat kérdezzek csak...
Közel húsz évesen, hogyan tudtad feldolgozni interszex mivoltodat, hogyan viszonyultál a testedhez?
A herék megléte számomra két és fél évig tabu volt, nemtudtam kimondani.
Konkrétan annál a résznél dobtam el a tájékoztató füzetet, az androgén érzéketlenségről, amikor az embrionális herék fejlődéséről olvastam, tehát ahhoz a részhez értem.
Megundorodtam a saját testemtől, önmagamtól és nem akartam ebben a testben élni, bár tudtam ez így nehezen kivitelezhető jelen esetben.
Igazából ezen az úton haladva jutottam el az öngyilkosság gondolatáig.
A másik dolog ami szinte feldolgozhatatlan volt, hogy ha jobban belegondoltam, hogy genetikai mondhatni kémiai szinten is férfi vagyok, az a nőiességemben, sőt a személyiségemben is egy óriási torzulást és szakadást jelentett.
Konkrétan összeomlottam, s próbáltam a romokra építeni valami tákolmányt, de az igencsak labilis volt. Ez omlott össze teljesen, tehát nekem teljesen újjá kellett építeni magam. Én még most is építkezem, csak mostmár eljutottam arra a szintre, hogy ha erről beszélek és az érzéseimet felvállalom, akkor az önmagam gyógyulását segítem elő.
- Dorka úgy gondolom és érzem ahogy hallgatlak, hogy minél többször meséled el a megélt érzéseidet önmagaddal kapcsolatban, mindíg más és más megvilágításba helyezed a dolgokat.
Tehát, mint a keleidoszkóp apró kis részecskéi...ha többet forgatjuk a kaleidoszkópot, mindíg másként rendeződnek az apró kis részecskék...
Nem gondolod, hogy így van ez a mi életünkben is?
Igazad lehet, ez nagyszerű hasonlat - gondolkodik el Dorka egy pillanatra, s ujjait végig futtatja a tökéletesen faragott művészi karfán, ahol kezei pihennek.
Szóval teljesen összeomlottam egy éve, gyűlöltem magam viszont nemcsak a disszociatív testudatommal meg a diszkomfortos érzéssel kellett megküzdenem, hanem azzal is, hogy meddő vagyok.
Ez végtelen ürességet és csalódottságot hozott nekem hiszen én azt gondoltam ez nekem jár, mindíg sok gyereket akartam, s az hogy gyerekem legyen nincs kizárva, hiszen örökbe szeretnék fogadni.
Viszont az, hogy a génjeimet nem örökíthetem tovább az szintén óriási megrázkódtatás volt, s azt ,hogy nem szülhetek ezeket így eggyüttesen kellet meggyászolnom...
A meddőségemmel és az interszexségemmel való megküzdés az erősen egymást gerjesztő folyamat, volt s így jutottam el a végére, hogy magamban tettem kárt.
Isteni szerencse, hogy szinte az utolsó pillanatban pszichológushoz fordultam.
Ugyanis ha tovább folytatom az egészet valószínű, hogy végzetes kimetele lett volna a dolognak, s akkor mi most nem ülünk itt egymással szemben, ebben az elvarázsolt kastélyban...
Milyen kárt tettél magadban?
Egyszer ollóval estem neki a hajkoronámnak, volt olyan eset is, hogy cigarettákat és gyufákat nyomtam el a bőrömön, ès a végletekig kizsákmányoltam a szervezetem.
Egyszerűen romboltam önmagam.
Külső szemlélők semmit nem láthattak a lelki vívódásaimból, kívülre minden tökéletesnek látszott.
Mintha minden rendben lenne, eközben bennem egyre inkább nőtt a megfelelési kényszer.
- Tűnödöm, nem szeretném megszakítani Dorkát, de mintha a pillanat töredéke alatt a fejembe látna és a gondolataim között kutatna.
Milyen téren? - szegezi nekem a kérdést.
Minden téren megakartam felelni,de leginkább szexuális téren.
Tudod...az volt az elképzelés hogyha már gyermeket nem adhatok egy férfinek, akkor legalább átlagon felüli szexuális teljesítményt kell nyújtanom, hiszen meg kell feleljek minden téren.
Nyomasztó titkolózással és szégyenérzettel teli évek voltak, és ez a fajta öngyűlölet átcsapott egyféle transz-homo fóbiába.
Kirekesztővé váltam ami a transzokat illette.
Úgy gondoltam, hogy óriási hiba részükről,amiért átműttetik a magukat, így gyakorlatilag a testüket dobják ki a kukába.
Néha jómagam elképedek azon, amikoris írom a blogomat, hogy ezt én akkoriban így gondoltam és éltem meg, egyszóval előítéletekkel tűzdelve léteztem a minden napokban...
Viszont ahogy visszatekintek arra az időszakra amely már mögöttem van, s olykor pokoli nehéz volt, szembesülök azzal, hogy a megoldás bennem rejlik azáltal, hogy megfogalmaztam s kiírtam az érzéseimet magamból helyére illesztettem a múltam hiányzó darabkáit...
- Szinte egyszerre pillantunk a míves falióra számlapjára, s megdöbbenve konstatáljuk, hogy az idő mint a gyorsvonst száguldott el mellettünk.
Nem akaródzik ebből s csodálatos közegből kiszakadni, itthagyni ezt a varázslatos kastélyt minden bájával együtt, s egymás társasága méginkább emelte az élmény hangulatát.
Némaságba burkolózunk, s ahogy Dorkára tekintek, látom a kékeszöld szempár messze jár...messze tőlem, messze a mesebeli kastélytól melyet pár órára a magunkénak érezhettünk...messze a világtól.
- Szemben ül velem ez a nő, aki kendőzetlenül és bátran vállalta fel előttem és a világ előtt az érzésit, és a legféltetebb titkát bízta Önökre...
- Miért is, mi szükség erre?
Megismerni önmagunkat,megélni a legfélelmetesebb érzést, mely gyakran az uralma alá hajt és szorít bennünket olyannyira, hogy a racionális gondolkodás is nehezünkre esik...mindezek megélése, kimondása, papírra vetése segítség önmagunknak, az embereknek,s a társadalomnak.
Nehéz szívvel ballagunk ki a csodálatos szobából melynek vendégei voltunk, a gondnok hangtalanul csukja be mögöttünk az ajtót, s egészen a míves kovácsolt vaskapuig kísér bennünket.
Karja újból magasba lendül s gyengéden ,,tessékel,, ki , ezzel utunkra bocsájtva minket...
Dorkával egymásra tekintünk, megöleljük egymást és mindketten érezzük, hogy s másik ölelése felszabadít, erőt ad új útjaink megismeréséhez.
Lassan távolodunk...az impozáns kastély egyre kissebb és kissebb lessz, s mielőtt eltűnne szemünk elől a felejthetetlen látvány , mindketten hátra fordulunk, egy utolsó pillantás erejéig, s megnyugodva konstaljuk,hogy gondnokunk még ott áll a vaskapu mögött és szeretet teljes pillantást vet ránk egy mosoly kíséretében...
Jó utat hölgyeim...
Megjegyzések
Megjegyzés küldése