Az összetartozás jegyében...
Az összetartozás jegyében...
Többen emlékezhetnek arra, amikor is legutóbbi cikkemben egy még várakozó házaspárról írtam.
Az Ő akkori történetük számomra a kaleidoszkópra emlékeztetett… máris elmesélem miért!
Olyan érzelmi vasúton utaztak, mely olykor magasba emelte,
máskor, pedig a mélybe taszította Őket!
Ha több szempont alapján vizsgáltam,, a történetüket, a kaleidoszkóp színeit és végtelen variációit juttatták eszembe…
Egy teljes év telt el, az utolsó beszélgetésünk óta.
Kérlek, meséld el nekünk, mi változott azóta az életetekben?
Közeledik egy számunkra fontos évforduló.
Lassan egy éve, hogy 3,5 év várakozás után, egyszer csak megcsörrent a telefonunk.
A számunkra,,megdöbbentő,, hír ezután érkezett.
Két csöppséget ajánlott nekünk a gyámügy. Szóval ez alatt az eltelt idő alatt, mi szülőkké váltunk!
Érzelmileg hogyan dolgoztátok fel, hogy egyszer csak kétgyermekes szülőkké váltatok?
Az, hogy egyből kettő, az csak az első két hétben volt nehéz.
Azalatt belerázódtam az ő kialakított rendszerükbe.
Igyekeztünk számukra zökkenőmentessé tenni. Nem őket illesztettük be a mi életünkbe. A miénket igazítottuk a megszokott rendszerükbe.
A boldogság , hogy minden álmunk teljesült azáltal, hogy ketten lettek az egyszerűen felfoghatatlan volt.
Az elején ezt nem tudtam kezelni. Csak néztem őket, ahogyan békésen alszanak.
A családdá válás örömeit, nehézségeit hogyan kezeltétek/kezelitek?
Amint említettem, mi igazodtunk hozzájuk!
Mégsem volt ez olyan egyszerű, mint ahogyan mi gondoltuk. Nehéz volt az úgy, hogy ők még nem értették az elején, hogy mi most már egy Család leszünk…
Nálunk viszont tomboltak az érzelmek…megölelni, megpuszilni őket!
Ez egy türelem játék. Az egyik kicsi hamarabb engedett közel magához.
Szombat reggelente a nagy ágyban szoktunk ,,bandázni,, viszont mindig csak az egyik kicsi maradt velünk, a másik visszakérte magát a helyére, vagyis a kis ágyába.
Ő hetekkel később egyszer csak a reggeli táp után hozzám bújt, és ott maradt mellettünk.
Ez az érzés, szinte leírhatatlan volt!
Hónapok teltek el míg lassan elfogadtak Anyukájukként, a páromra kicsit később tekintettek, mint Apukájukra.
Igazából fél év elteltével mondhatom azt, hogy Családdá váltunk!
Amikor megláttad a gyermekeidet, azonnal ,,megrohantak,, az anyai érzések, vagy ez is egy hosszabb folyamat volt?
Az első találkozás felejthetetlen volt.
Nem, ott még nincsenek anyai ösztönök, csak egy furcsa érzés. Tudod, hogy ez az a pillanat melyet annyira vártál, s örökre megváltozik az életed!
Tudom azt, hogy szinte lehetetlen megfogalmazni az érzést amikor először tartottad karjaidban a gyermekeidet…
Én mégis arra kérlek, meséld el nekünk azt az érzést, és pillanatot.
Behozták a piciket, majd kis idő múlva magunkra maradtunk, így négyen egy szobán…karunkon a gyermekekkel.
Csak arra emlékszem, ahogyan néztük egymást a párommal.
Akkor először még semmi érzelem nem volt, csak valami láthatatlan fonal alakult ki közöttünk!
Az igazi áttörés a második nap következett be, méghozzá másnap amikor is azzal kezdődött a nap, hogy megetettük őket.
Amíg ettek óriási szemekkel néztek ránk, a mi ismeretlen arcunkra.
Akkor rohantak meg először az érzelmek, s ott akkor dőlt el, hogy mi mától összetartozunk!
Jöhet bármi, mi megyünk értük tűzön-vízen át!
Hogy fogadta a Család, a gyermekek érkezésének hírét?
A családunk teljesen pozitívan fogadta a hírt.
Várták a fotókat, és velünk együtt örültek!
Az Ő kötődésük milyen a kicsikhez?
Most kicsit bezavart ez a ,, karanténos ,, időszak a kapcsolatuk kialakulásában. Türelmesen időt hagytak nekünk, hogy először mi összeszokjunk.
Bízom benne, hogy nemsokára vége ennek a karanténos időszaknak és folytatódhat az ismerkedès újult erővel.
Közhely tudom, engem mégis érdekel…
Tényleg ezek a gyermekek voltak Nektek szánva, s mindennek így kellett történnie?
Igen.
Nem véletlen, hogy mi lettünk/leszünk a szüleik.
Egyetlen ölelésnél sem éreztem azt, hogy nem én hoztam őket a világra.
Ők igazából a szívünkből születtek.
Éppen nekünk.
Ha jól tudom kilenc hónapig előgondozási, gyámsági időszak van, amíg a gyermekek nem kerülnek a nevetekre?!
Hogyan élitek meg ezt az időszakot?
Még gyámsági időszakban vagyunk. Ez is egy érdekes dolog, azt gondoltam volna, hogy ez semmi ,,extra,, csupán kilenc hónap.
Családdá válni, pedig nem volt egyszerű!
Viszont ott van az –az officiális rész…a kicsik a saját születési nevükkel érkeztek hozzánk.
Minden szülő álma, hogy ő adhasson nevet a kis jövevénynek.
Így vagyunk ezzel mi is, önzőnek hangzik tudom, de alig várom, hogy papíron is a mi általunk adott nevek szerepeljenek, s a családi nevünkön szólítson be minket a rendelőbe.
Apróságnak tűnik, de ez ugyanaz az érzés lesz, mint amikor először megetettük őket!
Ha tehetnétek újra belevágnátok ebbe a csodálatos, de mégis roppant ,,megterhelő,, procedúrába?
Ez számunkra nem is kérdés!
Hogy érzed a gyermekek és Ti már egy családdá kovácsolódtatok össze, és megtaláltátok az egymás szívéhez illeszkedő kulcsokat?
Most már igen!
Pár hónapja egy családdá váltunk, már igényelnek bennünket és hozzánk bújnak!
Szeretnek velünk aludni, jönnek kicsit ,,piszkálódni,, játszadozni, bolondozni.
Tegnap arra ébredtem , hogy a kicsi aki mellettem aludt el délután, simogatja az arcom és mosolyogva néz rám!
Ő nézi ahogy én ébredezek…
Kérlek üzenj valamit azoknak a szülőpároknak, főként Anyáknak akik még csak a szívükben- lelkükben hordozzák a csoda lehetőségét, és még várakoznak.
Nehéz…nagyon nehéz! Tudom, hogy sokszor úgy érzik kész…ennyi volt…és nem bírják.
Én azt üzenem nekik, hogy tartsanak ki!
Később majd minden seb begyógyul, és a sok várakozás is megtérül majd…és értelmet nyer!
2020.04.23
A cikket írta: Dudás Nagyová Monika
Blogger, lèlek simogató író...
Ezt a megjegyzést eltávolította a szerző.
VálaszTörlés