A megtalált boldogság...
Mindössze egy év telt el, azóta, hogy tönkre ment az élete és egy szörnyű baleset következtében elveszítette a szüleit!
Mattie egyedüli gyermeke volt szüleinek,akik rajongásig szerették.
Édesanyjának finom illata, féltő keze és örökké mosolygós szemei, kedves lénye, örökös készenlétben állt,hogy kisfiának mindenből a legjobbat adja.
Sok időt töltöttek együtt összekuporodva a kanapén,egymás ölelésében , mesét olvastak, játszottak vagy csak éppen élvezték egymás társaságát!
Minden áldott nap gondolt rájuk, mint ahogy most is. Bár ne utaztak volna el a Papával, s akkor nem következett volna be ez a végzetes tragédia sem.
Mattie rokonok híján gyermekotthonba került, próbálták őt vigasztalni és szóra bírni,de mindeddig kudarcot vallottak a kisfiúval.
Mindent megtett amit kértek tőle,engedelmes jólnevelt gyermek volt, csa k éppen szemeiből hiányzott az let szetetetete, a tűz, a pajkosság, és hiányzott Papa és a Mama.
Elviselhetetlenül...
George bácsi a szomszédjuk egy darabig látogatta, vitt neki gyümölcsöt, apró csecsebecsét vgy játékot, de kínzóan fájt a szíve, ha Mathew.ra nézett, ráadásul egy egy bólintáson kívül nemtudott többet kicsalogatni a kisfiúból.
Egy darabig mindenki próbálkozott vele, hátha megszólal...a gyerekek,a nevelők, de Mattiet közel egy éve senki és semmilyen szakember nemtudta szóra bírni!
Elhatározta, hogy elszökik...dühös volt az égre,a szüleire, a gyermek otthonra, mindenkire aki őt körülvette.
Dühös volt, mert egyedül maradt ... a kínzó gondolataival, s az egyre fakuló emlékeivel.
Délután alvás idő volt, pontos és meghatározott időbeosztásuk volt.
A nevelők igyekeztek biztonságos ketetet adni az életüknek, itt nem történtek kiszámíthatatlan dolgok, minden egyszerűen kiszámíthatóan és követhetően zajlott.
Így nem volt nehéz dolga Mattinek sem. Mindenki elcsendesedett és mély álomba merült,miután az ügyeletes nevelőnő meggyőzödött arról, hogy mindenki a helyén van és alszik, kicsit elvonult, hogy pihenjen.
Matt lassan, a levegőt szinte visszatartva osont ki a szobából, végig a folyosón melyről a szobák nyíltak, puha léptekkel továbbhahadt a lépcsőkig,s onnan egyenes út vezetett az óriási vas ajtókig mely egyben a régi épület bejárata, volt s minden egyes nyitásnán nyikorgott.
Remegő kis kezével elfordította a kulcsot mely az ajtót zárta, s lassan elfordította kétszer.
Úgy érezte a szíve kihagy pár ütemet,s a izzadság cseppek folytak végig a hátán...egyszer még hátranézett,de senkit nem látott!
Minden csendes és békés volt. Kinyitotta az ajtót, és csodájára járt, hogy egyetlen hang nélkül sikerült végrehajtania a műveletet.
Halkan behúzta maga mögött az ajtót, s ahogy megfordult az utcán találta magát.
Október vége volt,mégis olyan verőfényesen sütött a nap, hogy szinte vakította a kék szempárt.
Matt egy éve mosolygott utoljára, most széles vigyort varázsolt gyönyörű kis,arcára de tudta nincs idő most az örömködésre,és neki eredt!
Futott...rohant ahogy csak a lábai bírták, minél messzebb jut annál nagyobb biztonságba lesz, gondolta.
Első útja a temetőbe vezetett a Mamához és a Papához,újra velük lehet!
Bebotorkált a temetőbe a nyikorgó rozsdás kapun át, s egyenes út vezetett a Szülei sírjához, mely kopár és gondozatlan volt.
Összehúzta magán a nem túl vastag dzsekijét, szinte belebújt kék garbóját és a sapkáját is jól a fejébe húzta,épp csak vakítóan kék szemei látszódtak ki!
- Mama, Papa...zokogta és rá borult a sírra,két kis kezét kitárta, hátha át tudja őket ölelni...de nem érezte azt a melegséget,mint amikor mamával összekuporodtak egy illatozó forró csoki társaságában...
Mama,Papa...suttogta! Nehezére esett a beszéd,hiszen ez alatt az egy év alatt senkivel nem állt szóba, kizárólag magában beszélt csak,ha meggyőződött arról,hogy senki nem hallja!
Fázott és fogalma sem volt arról, hogy most mitévő legyen,hová mehetne. A temető és a gyermekotthon közötti utat ismerte,de a város más részei ismeretlen volt számára.
Elköszönt szüleitől, és lehajtott fejjel baktatott a vak ismeretlenben.
Éhes volt és fázott,s ahogy a nap előre haladt, bizony eltévedt. Rótta az utcákat, bámulta az embereket, meg-megállt egy kirakatnál és sóvárogva bámulta a gyermekeket akik Anyjuk kezében kapaszkodva andalogtak az utcán.
Neki pedig sem Anyukája, sem Apukája.
Egyre inkább bizonytalanabb volt hol létét illetően, viszont nem állt szóba senkivel, nem kért segítséget.
A gyermek otthonban nagy riadalmat keltett az ő eltünése, nyomban elkezdték keresni őt, méghozzá rendőri segítséggel.
Mattie külön figyelt arra, hogy nehogy hivatalos szervek elé kerüljön, csak bolyongott korgó gyomorral,elgémberedett végtagokkal és fázva.
Betévedt egy csendes utcába, ahol egy kapu aljban húzta meg magát. Zokogva és kimerülten aludt el,de itt nem volt pihe puha takarója,mint otthon de még olyan sem,mint az árvaházban.
Itt csak a hideg kő van kis teste alatt, mely minden porcikáját kényelmetlenül nyomja.
Nagyon kimerült és mélyem aludt...mamával és papával álmodott,viszont az éjszaka közepén arra riadt,hogy nagyon fázik s most, hogy eltévedt nem fog vissza találni hozzájuk!
Mattie másnap reggel egy óriási piacra keveredett ahol rengeteg ember volt már korán reggel, árulták portékáikat,s a frissen sült kolbász illata csak úgy terjengett a levegőben.
Sorban állt az egyik kofánál, kezét tartva halkan annyit rebegett...enni kérek!
Megsajnálta a kofa,semmit nem kérdezett egy jókora kolbászt és kenyeret helyezett egy papír tálcára, s egy forró tea kíséretében a tíz éves forma kisfiú kezébe nyomta!
Mattie olyan boldog volt, mint már nagyon régen...szinte habzsolta a friss kolbászt a ropogós kenyeret.
Egyszer csak arra lett figyelmes, hogy kiöltözött urak karöltve felesgeikkel, mind egy irányba mennek,így hát követte őket.
Hátha olyan helyre tartanak,ahol őt is szívesen látják.
Egy hatalmas épület előtttalálta magát,ahol kongatták a harangokat. A sok ember betódult a hatalmas ajtókon mely hasonlított a gyermekotthon épületének ajtajára.
Bent leült az utolsó padba, ahol minden fényes és csillogó volt, mindenki énekelt és mintha várták volna a csodát.
Ekkor megjelent egy ősz hajú úr,akine fenséges ruhája volt,széttárta kezeit és beszélni kezdett Istenről az ő szeretetéről, s a békéről.
Mattie a többiekez hasonlóan összekulcsolta kis kezeit, és tágra nyílt pupilákkal szinte itta az idős pap szavait!
Isten! ...ő elvezeti a mamához és a papához,s újra együtt lesznek!
Ez volt mostmár az egyetlen vágya.
Teltek a napok, nap-nap után és a kis Mattie rendületlenül járta az utcákat,a kofa minden reggel enni és inni adott neki, ő pedig minden áldott nap egyre koszosabban,és betegebben Isten házába járult,kezeit imára kulcsolva fohászkodott Istenhez,hogy vigye el a Papához és a Mamához,hiszen nem találja a temetőt és a boldogságát!
Mattiet már senki nem kereste,koszos ruháját látta az utca embere elkerülte,nap nap után kint aludt, beteg volt és fázott.
Egyik reggel a kofa nem volt a piacon,így aznap Mattie nem evett...elvánszorgott a templomhoz, könnyei arcát mosták, összekulcsolta kis kezeit és lefeküdt a templom küszöbére,és könyörgött az Istennek vigye őt el a szüleihez!
A gondnok este kinyitotta a templomot az esti miséhez, s egy kisfiút talált a küszöbön mozdulatlanul,aki mosolygott!
Mattiet meghallgatta az Isten,s már megtalálta a boldogságát Mamánál és a Papánál!
M&M
Megjegyzések
Megjegyzés küldése